KARDAMOM

Szódával elmegy: Szatyor, étteremteszt #2

2011.02.14. 09:25 szólj hozzá kardamom

Viszonylag új helynek számít a Bartók Béla úton található Szatyor a budapesti romkocsmák sorában: tavaly szeptember közepén nyitott a mellette lévő Hadik kávézóval együtt, azóta pedig a budai oldal kábé legfontosabb esti találkozóhelyévé nőtte ki magát. Mi azonban nem arra voltunk kíváncsiak, milyen a hely este, hanem arra, hogy milyen ebédet főznek nekünk egy vasárnap délutánon.

A hely belülről zsúfolt, színes, mindenütt az összevisszaság uralkodik. De ezen nem lepődünk meg és nem jövünk már tőle zavarba, sőt még talán tetszik is, hiszen milyen legyen egy romkocsma, ha nem zsúfolt és összevissza. Látszik, hogy viszonylag új. Nem a megrongálódott, eltört és pontosan emiatt a maguk szépségében meghagyott tárgyak és bútorok dominálnak, hanem a használt, de jó állapotban lévő dolgok. Tetszett a fal díszítése, a minták, a képek. Bár igazából ebben sem volt semmi újdonság, de valahogy mégis az volt az érzésünk, hogy legszívesebben leülnénk és festenénk bele mi is valamit.

És a lámpák...

talán a legjobb az a rengetegféle nagy csillár, amik az egész plafont beterítik. Jó tulajdonsága még a helynek a nagy ablakok és a galéria, mivel így napközben árad be a fény a lenti éttermes-kocsmás részre, a galéria azonban sötétebb marad, így ott egy párnás, fekvős, pihenősebb rész van kialakítva. A Szatyor ráadásul képgalériaként is szolgál, ami egy harmadik hangulatot csempész be a helyre: ez pedig egy letisztultabb, retró stílusú sarok, ahol a kiállított képeket nézegetve egy kicsit akár fel is lélegezhetünk.

A Szatyor étlapja teljesen rendben van, pláne azért, mert az egyik kedvenc esti csak-úgy-beülős-és-közben-valamit-evős helyünkre, a 400-ra hajaz. Nem akar különleges lenni, nem akar sokat ígérni, nem drága. Semmi különlegesebb levesük nincs, de minek is, a főételeket mintha direkt sörözésre találták volna ki (és pljeskavica itt is van, ki is próbáltuk, de erről később), a desszerteknél pedig a házias vonal dominál. És akkor nézzük, mit rendeltünk.

+ Fokhagymakrémleves sajtos-tejfölös lángossal.
Valószínűleg nem a fokhagymakrémleves a hely erőssége. Ez most egy kicsit fokhagymaízű felejthető, meleg lé volt, a mellé adott lángos azonban kitűnő. Komolyan, ennél jobb lángost talán a Fény utcai piacon adnak, de ott se mindig. Persze a lángosra adott tejföl ízlés kérdése, mi nem nagyon szeretjük, de ez most tisztességes adag volt azért a 650 Ft-ért, és még finom is. Ha pontoznánk, akkor a leves 10-ből nagyjából 3-at kapna, míg a lángos 9-et. Az még idekívánkozik, hogy nagyon jól döntöttünk, amikor a ház rozéja mellé egy liter szódát is kértünk, másképp ugyanis nem tudtuk volna meginni a bort, annyira rossz mellékíze volt.

+ Sütőtökkrémleves gesztenyével.
Ilyen rossz sütőtökös ételt még talán életünkben nem ettünk. A leves szinte minden sütőtök-jellegű ízét elvesztette. Amit érezni lehetett, az a cukor és a vanília íze, nem is, inkább a vaníliás cukor volt. 10-ből 1 pontot kapna, az az egy is a gesztenyés ötletért jár, ami egy finom ételt nagyon izgalmassá tett volna. Így a levesevés végül is abból állt, hogy a gesztenyét kiettük belőle.

+ Házi pácolású sajtok olíva olajban, fűszeres pitával.
Az étel tálalása egyszerű, de annál hangulatosabb volt. Jól nézett ki a sajttal teli, kicsi befőttesüveg körülötte a zöldségekkel és a pitával. És ahogy elénk tették mindezt egy sima vágódeszkán, olyan barátságos, otthoni érzés szállt meg bennünket azzal a gondolattal, hogy na akkor most együnk, tényleg, olyan jólesően. A sajtok között volt camembert, füstölt és trappista. Mellette olívabogyó meg répa, amire nehezen jöttünk rá, hogy mi is valójában, mert egyáltalán nem volt íze. De egyébként összességében nem volt ezekkel semmi problémánk. A pitának tetszett a fűszerezése és jól esett az olajos-sajtos dolog mellé, bár maga a tészta sokkal jobb is lehetett volna. A zöldségek pedig a boltban megvett, majd felvágott zöldségek voltak. Nem tettek hozzá semmit az ételhez. A baj leginkább az volt, hogy a kezdetben jó, otthoni érzésünk nem változott meg az étkezés végére sem és eszünkbe jutott, hogy ezt tulajdonképpen mi is bármikor meg tudnánk csinálni kb. 5-10 perc alatt - ennél talán jobban is.

+ Pljeskavica.
Egyrészt örvendetes, hogy egyre több helyen adnak Budapesten ebből a finom balkáni húspogácsából. Másrészt külön király, hogy a Szatyor ad mellé a házi csípős káposztájából is, ami kicsit az amcsik coleslaw salátájához hasonlít - ez ugyanis bőven kárpótolja azt a puha és erőtlen valamit, amit itt pitának neveznek. Süthettek volna házi kenyeret mondjuk hozzá, vagy valami lepényt - hasonlót, mint a Montenegrói Gurmanban, ahol egyébként száz forintért adnak egy jó nagyot, mi is sokszor viszünk el onnan.

De ha nagyon ragaszkodnak a lepényhez, kenhetnének rá egy kis juhtúrót, rosszabb nem lesz tőle. A húsban semmi különlegest nem találunk, korrekt, az ajvár rajta finom. A zöldségeknek a lilahagymán kívül itt most sok értelme nincs, az uborka tökéletesen íztelen, a paprikát nem is értjük, a paradicsomnak pedig nagyon jót tett volna egy kis bors. Viszont ott a finom házi káposztasaláta, ami mindezért kárpótol. 1350 forintért közepesen jó ételt kaptunk, de ha csak egy kicsit is arra gondolunk, hogy ennyi pénzért, a Blahán a montenegróiban sokkal jobbat adnak, kicsit összeszorul a szívünk, és csak azt tudjuk üzenni a Szatyornak: hajrá, legközelebb ugye jobb lesz?

***

Aha, és hol tudom ezt én is megnézni?

A Szatyor Újbudán, a Bartók Béla út 36. szám alatt található, rögtön mellette van a Hadik kávéház. Saját kerékpártárolójuk nincs, de pont előtte van egy közlekedési tábla, arra rá lehet zárni a bringát. Hétfőtől péntekig déltől egyig lennének nyitva elvileg, de egy hülye helyi rendelet miatt most már tizenegykor be kell zárniuk - reméljük, nem sokáig. Hétvégén kettőtől egyig tartanak nyitva, hétköznap van napi menüjük is, állítólag jó. A fenti ételsor + 1 liter szóda + 3 dl rozé + 2 kávé + 2 desszert 6500 forintba került.

A bejegyzés trackback címe:

https://kardamom.blog.hu/api/trackback/id/tr32588516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

szeretsz minket?

tudjuk, miről beszélünk

süti beállítások módosítása