KARDAMOM

Treffort Kert - első benyomás #1

2011.05.11. 10:11 1 hozzászólás bukovics

A Kardamom új sorozata úgy készül, hogy beülünk egy helyre, ahol ott helyben, pár pontban írunk egy gyors reflexiót arról, amit tapasztaltunk. Az első ilyen helyünk az ELTE bölcsészkarának campusán található Treffort Kert.

1. Reggel nyolckor rajtam kívül kábé senki nem ül a teraszon, a pultosok pedig elképesztően fáradtan szolgálnak ki, nagyjából fél kilencre tudnak rendesen beszélni és kávét készíteni, ami egyébként egész jó és 200 forint, mármint a hosszú. A többség egyébként háromszáz forintos tejeskávét iszik, szívószállal. A kávé abszolút rendben van, Dallmayr, akinek ez mond valamit, nekem speciel ez a kedvenc kávémárkám. Sört csak délután négy után adnak, Sopronit, azt is háromszázért. Csak eltések számára hozzáférhető wifi van, konnektor nincs a kert közepén lévő pultnál található.

2. "Nagyon el vagyok most havazva, rengeteg a dolgom" - ez a mondat hangzik el itt leggyakrabban. Akik mondják: bölcsészlányok mindenféle mappával a kezükben, valami elképesztően hülye táskával a vállukon. A mondat elhangzása után rendre két-három órát is eltöltenek az asztalnál a barátnőikkel egy tejeskávé vagy egy limonádé társaságában. A legjobb vétel itt kétségtelenül az összes 200 Ft-os Pepsi-üdítő. Három deci gyümölcslé 270 Ft-ba kerül, és a Sió prémiumnak nevezett italát öntik a pohárba.

3. A 450 Ft-os félliteres limonádéba karikákra vágott narancs és citrom kerül, néha lime is. Emberi fogyasztásra tehát nem alkalmas, ahhoz el kéne távolítani a gyümölcsök héját is. A jegeskávé sem egy élvezhető valami: itt nagyon egyszerűen megoldották a dilemmát, miszerint jéggel-e vagy fagyival, tesznek bele mindkettőből. Ezután alaposan nyomnak rá a bolti növényizsíros tejszínhabból és az irtózatosan édes Nesquik csokiszirupból.

4. Enni is lehet: az italpultnál előrecsomagolt, nem túl bizalomgerjesztően kínált szendvicsek és sütemények vannak 200-300 forintért, mellette egy külön pavilonban 450 Ft-os gyrost, 350 Ft-os pizzaszeletet lehet venni. A pizza eléggé változó: ettem már egészen jót is, és kaptam egy teljesen szénné égettet is. És ez az egyenetlen színvonal az egész Treffort Kertre jellemző. Kár érte, mert fekvése, hangulata és olcsó árai miatt akár egy Nagybetűs Jó Hely is lehetne. Mondjuk ahhoz az is kellene, hogy főleg a bölcsészlányok üljenek itt, nem pedig a szakállas-szőrös zakós hatodéves hökös srácok.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kardamom.blog.hu/api/trackback/id/tr832895124

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Treffort kert 2011.08.04. 16:47:56

Helyszín: 1088 Bp., Múzeum krt. 4. Látogatás: 2011. július 12. 18:10-23:30 > Úgy is mint a Könyvtár pinceklub nyári tagozata, ahova szívesen visszajár az elvétve itt oko...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HunFailure 2011.08.08. 10:11:33

az "olcsó ár" kifejezéssel kötekedni nyelvtannáci dolog? Értem én, hogy a köznyelv használja, de küzdeni ellene ciki? Alacsony ár? Hm? Esetleg? Talán? Kedvemért? :)

Kövezzen meg, aki akar, de az ár olcsó nem tud lenni, mert az árnak nincs ára, azt nem vesszük meg. A termék lehet olcsó, az ár meg lehet alacsony. Vagy hülye vagyok?

szeretsz minket?

tudjuk, miről beszélünk

süti beállítások módosítása