KARDAMOM

A Tchibo nagy lehetősége

2011.11.08. 10:31 1 hozzászólás kardamom

Tökéletesen elhibázott, vagy inkább nem teljesen kiforrott? Természetesen nem a Tchibo kávéjára, hanem a cég hazai terjeszkedési és üzletpolitikájára gondolunk, a német márka ugyanis a Starbucks első hónapjaihoz hasonlóan csak a plázákban van jelen, nem pedig ott, ahol szerintünk valóban tudna forgalmat csinálni: a budapesti belvárosban.

A Tchibónak minden adottsága megvan ehhez: korrekt kávéválaszték, a fővárosi kávézókkal nagyjából megegyező áron, de a nagyobb, Starbucks-típusú láncokénál alacsonyabb árakon. Ehhez öt-hatféle, naponta más süteményeket kínálnak, de a legdrágábbak sincsenek 500 forint felett. Az eddig általunk kóstolt répatorta, Sacher-torta és fehércsokis-étcsokis-tejcsokis szelet trió pedig nemhogy felveszi a versenyt a jobb cukrászdák és az amerikai típusú láncok kivétel nélkül finom édességeivel, de néha még újat is tudnak mutatni. Így vagyunk a kávékkal is.

Amit negatívumként fel tudunk róni, hogy a frissen készített kávéknál nem tudjuk kiválasztani, melyik fajtából kérjük, egységesen a szicíliai kávéból kapjuk az italunkat. Pedig izgalmas lehetőség lenne végigkóstolni egymás után mondjuk három presszókávét egy afrikai, egy brazíliai és egy szicíliai kávéból - ráadásul a későbbi kávévásárlást is megkönnyítené. Hiába ugyanis a sok információ az eladótól, kóstolás után határozottan tudnánk, miből vinnénk haza.

A kávékon és a hozzájuk kapcsolódó

dolgokon kívül rengeteg éppen aktuális dolgot lehet vásárolni a boltban: a tél közeledtével sálakat, sapkákat, kesztyűt, de akár menő télikabátot is, ha úgy van. Ez elsőre kicsit fura egy kávézótól, de mi Németországban megszoktuk, hogy a Tchibo ilyen. Amit viszont nem tudunk megszokni, hogy a budapesti belvárosban miért nincsenek Tchibo-üzletek. Egy itthon is jól bejáratott, széles körben ismert és valószínűleg elismert márkáról van szó, ami árban már most alámegy a legfőbb konkurenciáját jelentő Starbucks-California Coffee Company-Coffeeheaven-etc. típusú helyeknek, ráadásul állandó akciókkal (ilyen például a Berlinben egyeurós elviteles kávé) fenn tudná tartani az érdeklődést.

Az simán lehet, hogy a Tchibo nem tudna mindenhol sálat, sapkát, kapszulás kávéfőzőt és bundás télikabátot eladni, a kávé azonban egész biztosan jól menne. A Kardamom a Fővám téren, a Ferenciek terén, a Pozsonyi úton, a Király utcán, a Mechwart ligetnél és a Móricz Zsigmond körtéren lazán el tudná képzelni a Tchibo kisebb-nagyobb egységeit.

Szerintünk ugyanis simán megtalálhatná azt a piaci rést magának a cég, ami jelenleg tökéletesen szabad: a megbízható, állandó minőséget hozó, tényleg sokak számára megfizethető kávézóláncét.

A bejegyzés trackback címe:

http://kardamom.blog.hu/api/trackback/id/tr913362935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spotty 2012.02.10. 13:15:33

Én nagyon csípem a Tchibot. Elég sok érdekesség van ezen az oldalon: www.facebook.com/tchibomagyarorszag

szeretsz minket?

tudjuk, miről beszélünk