KARDAMOM

Megint lehet olcsón bort venni

2012.01.21. 12:00 szólj hozzá kardamom

Február végéig elég sok jó bort leárazott, illetve félárasított kedvenc borkereskedésünk, a Bortársaság. Lehet kapni egész jó borokat 800 és 1500 forint között, illetve nagyon jókat 1500 és 2500 forint között. Most pedig ajánlunk párat, Sopron, Balaton, Somló, Eger fért bele. Hallgassanak ránk!

Első választásunk a soproni és balatoni borokból összerakott 2010-es Weninger Pannónia lesz: ezt már régebben is akciózták, akkor még 1180, majd 990 forint volt, most már 790 forintért szabadulnának tőle. Igazuk is van, ezt a bort jobb minél előbb meginni, Önök se tegyenek másként, egy év múlva már nem biztos, hogy legszebb formáját mutatja ez a sauvignon blanc, chardonnay, cserszegi fűszeres, zenit cuvée, majdnem nyolcszázért pedig ez a bor szinte ajándék.

Jön fel az olaszrizling

Második választásunk a Bortársaság tulajdonosának, Tálos Attila pincészetének a bora, a balatonszőlősi Gellavilla Öreghegy olaszrizling 2009-ből. Ez a tétel most féláron van, 2790 helyett 1390 forintért, kóstolni még nem kóstoltunk, de mindenképpen érdekesnek ígérkezik. Egyrészt mert mintha mostanában egyre jobb olaszrizlingek jelennének meg, másrészt pedig ismerve a tulajdonos minőségszemléletét, rossz biztos nem lehet. A Gellavillát Tálos mellett Fodor Béla jegyzi, szóval akinek a Béla és Bandi-borok tetszenek, valószínűleg most sem fog mellé.

Harmadik választásunk rögtön két bor lesz. Ezekből nyugodtan vegyék meg mindkettőt, mert rendkívül jó anyag van a palackban, egyenesen a somlói Kreinbacher-birtokról. Az egyik a Szent Ilona furmint 2009-ből, a másik a furmint-hárslevelű-juhfark hármasból álló Kreinbacher Somlói ugyanebből az évjáratból. Somló egyébként is jó hely, az Egy nap a városban blog rengeteget áradozott róla.

A Balaton déli partjában is van kraft

Negyedik választásunk az egyik hazai kedvencünk. A Bortársaság most 2490 forintért adja Légli Ottó 2008-as rajnai rizlingjét a Gesztenyés-dűlőről. Nem tudjuk, mi ragadott meg minket ennyire ebben a borban, most hirtelen a 13 gramm maradékcukorra tippelünk, és csak örülünk annak, hogy mivel ez még fiatal tőkék termése, ez a bor évről évre jobb lesz. Szívesen ajánlanánk Légli 2010-es cardonnay-ját is, de nem kóstoltuk, ezért nem tesszük, meg hát elég szerencsétlen évjárat volt ez, de simán lehet, hogy nincs igazunk.

Az ötödik választásunk pedig egy vörösbor, most 2690 forintért lehet ugyanis kapni Bolyki János 2009-es Ördöngösét. Ha jól emlékszünk, nagyrészt kékfrankos van benne, vagy tán egészen az? Mindegy is, ez a bor simán egy nagyon jó egri vörösbor, és kész. Az egyetlen bajunk az, hogy tokaji bort nem áraztak le, dehát abból kell főzni, ami van.

A bejegyzés trackback címe:

https://kardamom.blog.hu/api/trackback/id/tr53619677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

szeretsz minket?

tudjuk, miről beszélünk