KARDAMOM

Építészpince - étteremteszt #1

2011.01.10. 15:00 1 hozzászólás kardamom

A Magyar Rádió épülete mellett, a Nemzeti Múzeum mögött, az Építészek Háza palotájában van egy belülről és kívülről is egészen jól kinéző pinceétterem, az Építészpince, mely az ablakain napi ajánlataival hirdeti magát. Mi azonban most nem a déli menüre voltunk kíváncsiak, hanem arra, hogy mit tudnak nekünk felmutatni, ha az egyébként szimpatikus étlapról választunk.

Hangulatos belső udvar fogad, ha belépünk a kapun, nem is mentünk be egyből az étterembe, inkább körülnéztünk egy kicsit. Annyit érdemes tudni róla, hogy az Építészek Háza ez, itt működik a Magyar Építészek Szövetsége, a pincehelyiséget pedig pár éve újították fel, hogy ott egy éttermet-kávézót, rendezvényteret és könyvesboltot alakítsanak ki. Be kell vallanunk, minket leginkább ez az új külső hozott ide, az étterem honlapján látható felvételek nagyon sok jót ígértek ugyanis. (Mi erről nem készítettünk fotót, tessék az étterem honlapját nézegetni.) 

Tehát a belső kialakításban nem volt kivetnivalónk. Tetszett a tágas tér, az egyszerű, letisztult berendezés. Nem volt zsúfolt, így ha járkáltunk, nem kellett attól tartanunk, hogy beleakadunk egy hirtelen elénk kerülő székbe vagy dísztárgyba. A formák és színek egységesek, a falon található anyaginstallációk kimondottan érdekesek voltak. 

Az étlap teljesen jó: négy előétel, négy leves, főként húsok, de akadnak saláták, hal- és vegetáriánus ételek is, szerencsére nem az örök rántott sajt + lekvár kombónál leragadva. A desszertválasztékot inkább mondanánk szokásosnak, van somlói, fagylaltkhely, túrógombóc, tiramisu. Nyilván nem kóstoltuk végig a teljes étlapot, a következőket ettük előételként:

+ Holland spenótleves.
Egy csésze gőzölgő, sötétzöld színű, erősen fokhagymás krémlevest hoznak ki 550 forintért. A leves önmagában nem rossz, csak az a baj, hogy különösebb spenótíze nincsen neki, végeredményben akár brokkolikrémleves is lehetne - azt meg, hogy mitől holland, nem teljesen értjük, mondjuk felfedezünk benne egy kis krémsajtot, de azért ez kevés. Friss házi kenyér is érkezik a levesünk mellé, ebből korlátlanul lehet fogyasztani, és végig az asztalon van, ha pedig elfogy, jön belőle a következő kör.

+ Tejszínes póréhagymaleves.
A holland spenótlevesnél ez jobban ízlett. Volt benne sok póréhagyma meg tulajdonképpen minden, ami egy krémleveshez kell, de valahogy az ízek mégis elmaradtak. Túlságosan semleges, tejszínes volt, a fűszerezés nagyon hiányzott belőle. Így az asztalon talált fűszerkészletet előszeretettel használtuk. Ezenkívül jól jött volna mellé egy kis extra, például a forró levesben megolvadt sajt vagy sajtos pirítós.

A csésze leves után két főétel következett:

+ Sült libamáj zsírjában, friss kenyérrel, lilahagymával.
Valószínűleg velünk van a probléma, amiért el tudtuk képzelni, hogy 990 forintért itt valami jó libamájas dolog lesz, nem pedig egy halom zsírt paradicsom-, paprika- és lilahagymaszeletkékkel. A libamájat konkrétan úgy kellett kitúrni a tárolására szolgáló kis tálkából, a zsír nélküli nettó libamájmennyiség - ennél egyébként csak jobbat ettünk eddig - körülbelül egy fél szelet kenyérre volt elég, muszáj volt hát feljavítanunk az egészet egy kis zsírral. Aki azonban mindennél jobban szereti a zsíroskenyeret, ezzel a fogással valószínűleg jól jár - persze a legjobban még mindig akkor jön ki, ha házilag készíti el magának, otthon.

+ Cézársaláta.
Az étlapon a három szokásos saláta található, vagyis sima zöldsali, görög és cézár. De az tetszett, hogy a cézár variálható volt, mivel kérhettük húsmentes, csirkés és tonhalas formában. A húsnélküli sima jégsalátát és uborkát tartalmazott pirítósdarabkákkal, parmezánnal és öntettel. Igazából nem volt vele különösebb problémánk. Semleges - ez jut róla eszünkbe. Ott voltak a zöldségek, a pirítós, a tejszínes öntet, melynek az íze egy idő után kicsit tolakodóvá is vált. Ha belegondolunk, a legjobb az egészből a rászórt parmezán volt. Úgyhogy ez is, hasonlóan a leveshez, átlagos maradt, de azért korrekt.

Desszertként tiramisut akartunk eredetileg enni, az azonban nem volt ottjártunkkor, így az étlap második legszimpatikusabb édességét választottuk a kávénk mellé, ami nem más, mint a:

+ Túrógombóc vaníliaszósszal, eperöntettel.
Félelmetesen nagy adag érkezik a 750 forintunkért cserébe, a pincér külön felhívja rá a figyelmünket, hogy minden elismerése, ha ezt még meg tudjuk enni. A gombóc maga nagyon finom, szerencsére egyáltalán nem édes. A vaníliaöntet azonban egy kicsit az, ahogyan a valószínűleg nem az étterem konyhájában készült eperöntet is az, és akkor a rengeteg porcukorról még nem is beszéltünk. Egyébként finom cucc ez, bár nekünk nagyon nagy volt az adag, és a két öntet további sorsán is elgondolkoznánk az étterem helyében.

Összességében azt kell mondanunk, hogy csalódtunk. Előzetes várakozásaink és a belső tér egyébként nagyon jól eltalált berendezése és kinézete alapján sokkal jobb teljesítményre számítottunk az Építészpincétől - ha azonban van olyan, hogy magyar átlag, akkor az csak valami ilyesmi lehet.

***

Aha, és hol tudom ezt én is megnézni?

Az Építészpince Budapest-Józsefvárosban az Ötpacsirta utca 2. szám alatt található. Lesz ott egy kapu, majd egy udvar, majd egy lépcső lefelé, arra van a bejárat. Amikor nyitva tartanak, 11-kor nyitnak, pénteken és szombaton éjfélig tartanak nyitva, amúgy tízig, a vasárnap pihenőnap. A fenti ételsor + 2 almalé + 1 ásványvíz + 1 hosszú kávé 5020 forintba került.


Nagyobb térképre váltás

A bejegyzés trackback címe:

https://kardamom.blog.hu/api/trackback/id/tr392571192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HunFailure 2011.08.08. 10:32:02

"persze a legjobban még mindig akkor jön ki, ha házilag készíti el magának, otthon"

Most tényleg?
Mondjon már valaki egyetlen olyan vendéglátóhelyet, ahol bármi olcsóbb, mintha az ember maga készítené el.

Kicsit blőd dolog ezt leírni, különösen egy étteremkritikában, olyan felhanggal, mintha ez felróható lenne a helynek. Mennyiben releváns ez? Aki étteremben eszik nyilván pont azt fizeti meg, hogy más főz rá.

Oké, azon lehet és kell is lovagolni, hogy ár/érték arányban mit mutat valami, de ez, hogy otthon olcsóbb-e, ez azt hiszem a lehető legrosszabb kiindulópont.

szeretsz minket?

tudjuk, miről beszélünk