KARDAMOM

Sajttorta - olcsó és finom

2011.08.20. 07:01 szólj hozzá dorottyahomoky

Eddig ha eszünkbe jutott, hogy most mindenféleképpen sajttortát akarunk enni, akkor általában beültünk egy McCafé-ba vagy egy California Coffee Company-ba. Ezeken a helyeken teljesen jó sajttortát lehet kapni, azonban az áruk 400-500 forint között mozog, és ha még egy kávét is kérünk mellé, és igen, mi kérünk mellé, akkor egy embernek általában 1000 forint körül jön ki a végösszeg.

Ennél azért olcsóbban is meg lehet úszni, főleg ha többen vagyunk. Most pontosan ezt próbáltuk ki, és elkészítettük a saját sajttortánkat, amibe mindent beletettünk, amit ebben a sütiben annyira szeretünk.

Ezek kellenek hozzá:

  • 200 g korpovit keksz összemorzsolva
  • 125 g vaj
  • 2 evőkanál cukor
  • bármilyen lekvár, mi például vörösszilva lekvárt használtunk

A krémhez:

  • 25 dkg túró
  • 40 dkg krémsajt
  • 10 dkg cukor
  • 1 vaníliás cukor, leginkább Bourbon-vaníliás
  • 3 tojás
  • 1 evőkanál liszt
  • kevés tejszín

A tetejére méz és napraforgómag kell.

Így készítettük el:

A kekszet mi kézzel törtük össze, de ha még morzsásabbra akarjuk, akkor lehet kalapáccsal is. Hozzáadtuk a cukrot, majd a vajat egy kicsit megolvasztva, és az egészet összekevertük. Ezt egy kivajazott vagy sütőpapírral kibélelt tortaformába öntöttük és elegyengettük úgy, hogy a forma szélére is tettünk a kekszből. Ezután rátettük a sütőt 200 fokra, hogy előmelegedjen, majd hozzáláttunk a krémhez. A sajtmasszához először a túrót és a sajtkrémet mértük ki, és a kettőt jól összedolgoztuk.

Ehhez hozzáadtuk a cukrot, a vaníliás cukrot, a tojásokat, a lisztet és a tejszínt, majd az egészet összekevertük. Ezután a kekszre kentünk egy réteg lekvárt, és erre ráöntöttük a sajtkrémnek kb. a felét. Majd a sajtkrémre ismét kanalaztunk egy kis lekvárt, amit kicsit bele is kevertünk, de csak éppen úgy, hogy ilyen csíkos legyen a krém tőle. Végül a maradék masszát is rátettük. A torta tetejére csepegtettünk egy kis mézet, erre egyenletesen rászórtuk a napraforgómagot, majd még egy kis mézet csepegtettünk rá. A felmelegedett sütőt levettük olyan 150-160 fokra, betettük a tortát, és kb. 50 percig sütöttük. Amikor már szépen megpirult a mag kivettük, és hagytuk pihenni és hűlni.

Elkészítetted, megkóstoltad? Hogy ízlett?

A bejegyzés trackback címe:

https://kardamom.blog.hu/api/trackback/id/tr23163218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

szeretsz minket?

tudjuk, miről beszélünk

süti beállítások módosítása